Nem gondoltam volna, hogy Laura ilyen ellenszenvesen nyilatkozik majd rólam, hiszen eszem ágában sem volt mártírkodni, csak azt akartam, hogy tudják, hogyan élek. Egyébként pedig azt gondolom, hogy ez az egész őt minősíti.

 

Mondotta a válaszként az előzőleg kiesett kolléganője vádjaira Rácz Kitti, aki tényleg aranyos és egy tanyán él egyedül 14 éves testvérével és még fát vágni is a saját kezével szokott.

 

Tizenegy éves koromban édesanyámék elváltak, és édesapámnak ítélt a bíróság. Ő nevelt húsz éves koromig, de nagyon sokat betegeskedett, végül 2010-ben tüdővérzésben elhunyt. Azóta vagyunk mi ketten egy kis család. Nagyon büszke vagyok az öcsémre, és egy kicsit saját magamra is, mert úgy látom, elég szépen sikerül nevelnem. Az elmúlt években jóval felelősségteljesebb lettem, mert nem csak saját magammal kell törődnöm, hanem vele is. Úgy próbálom az életemet irányítani, hogy ne kelljen szégyenkeznie miattam. A vágyam, hogy a jövője meg legyen alapozva, és jobb gyermekkora legyen, mint nekem. Dolgoztam árufeltöltőként, hosz­tesz­kedtem, kaszinóban is megfordultam. A szakmám esztergályos, készítettem már kutyaházat, bűvös kockát, baseball-ütőt, de a CNC-maráshoz is értek.

 

 

Persze mindenki azzal kampányol, amivel akar a játékban, elvégre itt a győzelem és nem a barátkozás a cél. A kikaparom a szemed, ha előttem riszálod magad, itt is ugyanúgy működik, mint akármelyik lánykollégiumban. A versenyzőktől a műsorvezető, Horváth Éva sem szeretne elmaradni. Így amellett, hogy a lányok bármilyen okot elfogadhatónak tartanak, hogy a képernyőn egy kicsit megmutassák bájaikat, ő is engedte a nézőknek megtekinteni falatnyi bugyiját.

 

Lehet egy ruhadarabbal kevesebb?

 

Így megy ez a címlaplányban. Nem tévedünk nagyot, ha azt gondoljuk, hogy a továbbiakban csak fokozódni fog a helyzet.

 

 Korábbi videók:

 

A címlaplányok bemutatkoznak és sajnos megszólalnak