„Nyerni jöttem, nem barátkozni…”

 

Laura volt az első, akinek véget értek a címlaphoz fűződő álmai. Rövid vendégszereplését úgy értékelte, hogy azért maradt csak alul, mert ellenfelei nem megengedett eszközökkel játszottak.

 

 

Vicc, hogy Kittivel szemben küldtek haza. Őt csak azért juttatták tovább, mert nehéz családi körülmények között él, és ezzel haknizik.

 

 

Az első rész vitathatatlan csúcspontja az, amikor Horvát Éva fotózási előkészületek ürügyén vizet spriccel akkurátusan Fruzsi melleire. Persze a látványt inkább megtekinteni érdemes, mint beszélni róla.

Kilóg, lecsúszik, kezdődjék a show!

Kisebb zökkenők még persze történnek, a modellek még csak most tanulják a szakmát. Vagy legalábbis úgy tesznek, mintha eddig közük sem lett volna hozzá. Ettől függetlenül arra mindenki kínosan ügyel, hogy megfelelő mennyiségű mellek csússzanak ki a falatnyi ruhácskákból, sőt, a premier plánba is becsúszik néhány jelentősebb példány. Kezd világossá válni, hogy ezen felül mi is a műsor erőssége. Nevezetesen, hogy bármilyen körülmények között is zárnak össze széplányokat azok néhány órás bájolgás után olyan hévvel esnek egymásnak, hogy a részek szinte önmaguktól készülnek el. Hajrá hölgyeink, mi vevők vagyunk!

 

Pörögnek az események

Továbbra sem győzzük eléggé hangsúlyozni, hogy a győztes a HOT magazin címlaplánya lesz. Kelhet ennél több egy magyar modellaspiránsnak? Na ugye! Kinek, mit érdemel.